2013. december 27., péntek

Mai Motiváció #16


Első "kilós" eredményem


Be kell vallanom, hogy sokáig nem álltam rá a mérlegre, mert hiába mentek a centijeim lefelé, a kilóim vagy meg se moccantak, vagy nőttek :-/ ... Persze ez lehetett az izmok növekedése miatt is, de attól még elég kellemetlen és rossz érzés volt, hogy "hízok".

Időnként (kb. 1-2 havonta) ráálltam a mérlegre a fogyókúrám kezdete óta, de a mérleg nyelve persze semmit nem változott. Dekák tűntek el, dekák jöttek fel. Nem volt jó érzés ez sem. Hiába karcsúsodtam, a "tömegem" ugyanannyi maradt.

Ma reggel azonban úgy döntöttem, hogy csak ráállok arra a fránya mérlegre, és ha nem fog többet mutatni mint eddig, akkor boldog leszek. Hát, nem hogy többet, 2,5-3 kilóval kevesebbet mutatott, mint eddig :) !!! Rettenetesen örültem neki, mert pár lépéssel közelebb kerültem a célomhoz ^^!

Remélem jól telt nektek is a Karácsony, nekem nagyon jól ^^. Egyik rokonunk, akivel ritkán találkozunk, mert távoli rokon csak, megemlítette hogy nagyon sokat fogytam, hiszen egy éve látott utoljára, és ahhoz képest látványosan megváltozott a testem ^^. A legjobb Karácsonyi ajándékom volt ^^!

A Karácsonyi diétámhoz egyébként nagyon jól tudtam magam tartani, nem szegtem meg :) ! Bár nehéz volt, amikor 4-5 féle süti is az asztalra került, és ott döntenem kellett, hogy akkor most melyik kettőből is fogok én kettő darabot enni maximum, de végül csak sikerült ^^.

2013. december 24., kedd

Karácsonyi diéta

Nem, nem bolondultam meg, tényleg egy "karácsonyi" diétát találtam ki :) ... Az év ezen szaka általában mindenkinek egyenlő a hízással, ennek több oka is van, pl. lassul az anyagcserénk, de többet is eszünk, főleg ha az ünnepi fogásokról van szó.


Úgy döntöttem, hogy nálam ez nem így lesz most. Tudom, hogy rengeteg-rengeteg féle kaja lesz, de hoztam néhány "szabályt", amit be fogok tartani:
- húsi és zöldség jöhet, krumpli, rizs kizárva!
- töltött káposzta rizs nélkül tökéletes!
- két féle sütiből ehetek csak - torta esetén 1 (vékony) szelet, darabos süti esetén 2 db
- üdítő helyett vizet fogok inni és teát
- megkímélem magam a túlzabálástól - ez nagyon fontos, mert sokszor előfordul velem :-/ ... Sokszor olyankor is szedek, amikor már tényleg érzem hogy csak a szemem kívánja, olyankor most nemet fogok mondani! Mert kemény vagyok :)


Január 14-én fogok záróvizsgázni. Rendszeresítenem kell egy edzést erre az időszakra (főleg hogy az elmúlt egy héten szinte semmit nem edzettem, mert influenzásan feküdtem az ágyban...). A következőt találtam ki.

Napi két alkalommal fogok tornázni, délelőtt és délután. Ez a következőkből fog állni:
- 20 db "guggolás" (angolul squat)
- 30 db felülés
- 30 db derékedzés - ez lehet valamilyen "twist", pl. ez:


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek ^^! Kitartást ;) !

2013. december 18., szerda

AppAjánló - Runkeeper


Ma, az okostelefonok világában, elkerülhetetlenek az applikációk. Rengeteg félét találunk - miért ne kereshetnénk olyat, ami az edzésünkben segít?

Az első ilyen app-om a Runkeeper volt, amit a párom ajánlott, mondván hogy ez nagyon jó arra, hogy lássam mennyit futottam X idő alatt, mennyi kalóriát égettem, stb. Persze letöltöttem, és elkezdtem a jó időben futni, még valamikor tavasszal.

Ami nekem nagyon tetszett benne:
- egyszerű használni
- méri az időt
- méri a sebességet
- 5 percenként elmondja, hogy mennyit futottál, mennyi kalóriát égettél, stb. (bár legelőször ez a szívbajt hozta rám)
- van neki webes felülete, ahol akár manuálisan is bevihetjük az adatokat
- sokféle edzés közül választhatunk (épp a napokban frissítették, így már nem csak gyaloglás, futás, biciklizés közül választhatunk, hanem többek között jóga, úszás, stb. is megtalálható az edzések közül)
- részt lehet venni "trainengekben"
- jegyzi a "goal"-jainkat, pl. legtöbb kalóriát ebben a hónapban égetted el, ma gyalogoltál a legtöbbet, stb.
- "páros" aktivityket is lehet vele jegyezni :)
- jegyzi az összes eddigi activitynket, összes elégetett kalóriát, mindent

Ami annyira nem jó:
- nekem nem probléma, de angol nyelvű
- nem tudom miért, valahogy a telefonom GPS-e és a Runkeeper nem szeretik egymást (ez persze lehet a telefonom hibája is, mert a párom telóján semmi gond nem volt vele)
- vagy én vagyok a béna vagy a frissítésnél kivették belőle a szobabiciklizést :-/ ... helyette csak spinning van (update: megvan a szobabicikli, csak fura helyre került :D )

Egy szó mint száz, én ennél az appnál nem találtam jobbat, és szeretem feljegyezni, látni hogy mikor mennyit edzettem :) ...

Ha érdekel titeket, akkor itt szerezhető be:
[Runkeeper] (Google Play)

Ez pedig a hivatalos oldal:
[RunKeeper.com]


Mai Motiváció #12


Edzéshez zene #6

2013. december 16., hétfő

Edzéshez zene #5

Minél gyorsabb a tempó, annál gyorsabban kell tekerni a bicót ;) ! Ahol az a pillanatnyi lelassulás van, ott egy pillanatra lassítani lehet a tempón. Legjobb kardió! :D

Edzéshez zene #4

Mai Motiváció #10


Finom és tápláló vacsora :)


Esténként gyakran kerülünk gondba, hogy mit is együnk? Finom is legyen, tápláló is legyen, és persze egészséges is legyen. Én vacsorára a legtöbbször vagy extrudált kenyérből készült vagy teljes kiőrlésű pékáruból készült "gazdag" szendvicset eszek. Valamelyik nap ez került a tálcára:
- 1 rostos-mézes Danone Activia
- 1 olívás-szezámmagos kifli
- 1 teljes kiőrlésű-magos zsemléből készült szendvics

A joghurtból nagyon szeretem ezt a fajtát, illetve a másik kedvenc a hasonló márkájú pirosbogyós-rostos ízű, mindkettő isteni ^^! Állítólag ezek a joghurtok segítik az emésztést, én nem ezért, inkább csak az ízükért eszem őket :) , édesség-pótlóként.

Az olívás-szezámmagos stanglit/kiflit viszonylag sok helyen lehet már kapni, sokáig csak a Reálban láttam, de mostanában a Lidl is árulja. Én kifejezetten nem szeretem az olívabogyót, de valahogy ez a kifli nagyon finom ^^ (igaz, a szezámmagért élek-halok).

És akkor most essen szó a teljes kiőrlésű szendvicsről. Egyre több boltban vehetünk már fehér pékáru helyett olyat, amik teljes kiőrlésűek, ami egészségesebb mint a 'fehér'. A többségük maggal meg is van szórva, így még finomabbak :) !
Mint már fentebb is említettem szeretem ezeket a szendvicseket minél gazdagabban megtömni, sokszor már nehéz elharapni is, illetve olyan is van hogy az uborkát/paprikát már mellé eszem, hogy ne fájduljon meg az állkapcsom :D . Ennek az az előnye, hogy még kevesebb szénhidrátot viszünk be a szervezetünkbe, hiszen a benne lévő dolgoktól már jól lakunk.
Ebben a szendvicsben a következők találhatóak meg:
- füstölt szeletelt sajt (2 szelet is, mert nagyon szeretem ^^)
- jó sok saláta ^^
- finom sonka (szintén két szelet is)
- uborka (azt minden szendvicsemhez vagy szendvicsembe teszek, mert imádom ^^)
- paprika
- krémsajt vaj helyett (most persze nem az ömlesztett sajtokról beszélek, hanem a "cottage cheese"-ről)
Ezen kívül gyakran teszek bele pár szelet főtt tojást is, hiszen a tojásban rengeteg a fehérje, akár csak a sajtban és a sonkában.

Hihetetlenül jól lehet lakni egy ilyen finom, ízletes és egészséges vacsorával ^^! Érdemes kipróbálni :)

2013. december 14., szombat

Mai Motiváció #9


Videó - Cardio Fat Blast Workout, kezdőknek és haladóknak

Egy elég jó kis 10 perces videóra akadtam, gondoltam megosztom veletek is :) !
Egy 10 perces kardió-zsírégető edzésről van szó, kezdőknek lábsúly nélkül, haladóknak lábsúllyal. Elég intenzív, nagyszerűen átmozgat, és furcsán jól esik :) !
Nekem nagyon tetszett, remélem nektek is fog ;) !


Mai Motiváció #8


2013. december 13., péntek

Hol kezdtem?

Lehet, hogy a "hogyan" jobb kérdés. 

Igazság szerint már fiatal korom óta voltak "testképzavaraim". 8 évig jártam úszni, szó szerint kockás hasam volt, és rettenetesen kövérnek éreztem magam. Ez a kövérség-érzés persze mindig is velem volt, hiába nem voltam az anno. 16 éves koromban egy szakítás után kezdtem el hízni. A folyamat 23 éves koromig tartott. A közte lévő 7 évben mindig is benne volt a fejemben, hogy "Nem lenne rossz ledobni pár kiló felesleget..." - de sose tettem semmi komolyat sem ennek érdekében.
2013 nyarán, amikor azt vettem észre, hogy a valamikor kockás hasam "lebuggyan" úgy döntöttem, hogy elég, itt a vége. Felállok és nekilátok a saját "nagy fogyás"-omnak.

Mivel nekem sosem ment az, hogy egyik napról a másikra változtassak a szokásaimon, ezért úgy döntöttem, hogy a fokozatossághoz fordulok.

Voltam már a 4. fázisban, most azt hiszem a 3.-nál járhatok... cél a 2. :) ! 

Első lépésem: 
Elhagyni a fehér kenyeret és helyette teljes kitörlésűt enni. Ez viszonylag könnyen ment, hiszen szeretem a teljes kiőrlésű pékáruk "ízét", főleg ha sokféle maggal le vannak öntve :) . Emellett, ha nagyon éhes voltam, akkor ettem egy kis rizspuffancsot. A teljes kiörlésű áruk mellett - főleg vacsorára - extrudált kenyérből készítettem szendvicset; kentem rá vajat/sajtkrémet, sonkát, sajtot, és persze rengeteg zöldséget.

Rizspufancsból mindig sósat eszek, hiszen a natúrnak se íze, se bűze, ahogy mondani szokták. A sósnak legalább valami finomabb íze van, nem olyan mintha az ember semmit se enne.
Azt gondolom nem kell mondanom, hogy az extrudált kenyér valami szörnyen-borzalmasan "fűrészport" ízű, de annyira hogy a sok finom rátett sem segített rajta. Szerencsémre ekkor ráakadtam az Abonett pizzás extrudált kenyerére *ingyenreklám*. Nem mondom, hogy ez a világ legfinomabb étele, de legalább nincs neki fűrészpor íze!

Ezután persze még több változást is vittem végbe az étkezésemben, de azokról majd később írok :)


Második lépésem:
Fogyni, egészségesen élni persze nem csak a táplálkozás segítségével érhető el, elengedhetetlen mellé az edzés is. Szerencsémre augusztusban kezdtem a féléves nagygyakorlatomat, ahová biciklivel jártam - ez napi 15-20 perc biciklizést jelentett minimum. Miután a zéró mozgásos életemből áttértem a "biciklizős életbe", és már nem fulladtam ki (ez kb. egy hét volt), elkezdtem naponta többször is biciklizni járni, egyre nagyobb távokra. Életem egyik legmeggondolatlanabb dolgát is ekkor követtem el - a barátnőim, akik már régebb óta bicóznak, ráadásul naponta kb. 30 km-t edzésnek, elhívtak, hogy mennyek velük. Én a napi 20 perc biciklis rutinommal nekivágtam egy kb. másfél órás útnak. Másnap nem bírtam megmozdulni sem ... Nem volt jó ötlet :D

Ezután döntöttem úgy, hogy még edzeni kell ehhez a napi 30 km-hez. Először kicsi távokat mentem (a napi 20 perc mellett természetesen). Sajnos a rossz idő közbeszólt, hiszen több hónap is eltelt közben. DE! Az eredmény nem maradt el. Nem mondom, hogy a combjaim olyanok lettek, mint amiről mindig is álmodtam, de már alakulnak :) . A 2013-as nyáron persze nem csak a hasamon vettem észre a változást, hanem a combjaimon is, így persze azokat is akartam edzeni.

Mikor elkezdett hűvösödni az idő, a bicózást felváltotta a "szoba-torna". Kezdetben ez is 15-20 perc volt, általában zenére vagy filmre tornáztam, és napról napra bővítettem ki. Első pár nap csak 15, majd 20, végül pedig 30 perc volt. Ez főleg felülésből, "comb-popsi-tornából" álltak.


Harmadik lépésem: 
A motiváció fenntartása. Azt hiszem ez volt nálam a legnehezebb, hiszen a hízott 7 évemben rengetegszer álltam már neki tornázni meg diétázni, de a legtöbb egy hétnél nem tartott tovább. És mi ezzel a probléma? Hogy csak gyűjtöttem és gyűjtöttem magamnak a kudarcokat, egyre kevésbé tudtam belekezdeni, hiszen "A múltkor sem sikerült...".

Óriási szerencsém van, hogy az egyik legkedvesebb barátnőm (akivel arra a 30 km-es túrára is elmentem :D ) példaként áll előttem, hiszen rengeteget fogyott kb. 1-1,5 év alatt. Ő is viszonylag gyorsan hízott meg, de elkezdett "normálisan" enni, és naponta futni meg biciklizni járni, felüléseket csinálni, és viszonylag gyorsan le is pörögtek róla a felesleges kilók.


Egy ilyen közeli példakép pedig bizony sokszor nem jött rosszul. Rengetegszer jutott eszembe, hogy "Nem adhatom fel, hiszen neki is sikerült! Nekem miért ne sikerülne akkor?". A kezdetekben - amikor még kimondottan látványos eredménye nincs a fogyásnak, hiszen az eredmények nem egyik napról a másikra jelennek meg, tehát - sajnos - hiába csinálok meg 20 felülést, másnap nem lesz kocka hasam. De pont itt, a kezdeti fázisban nem szabad feladni! És én ezelőtt mindig ott adtam fel ...

Nem fogok hazudni, az eltelt kb. fél évben volt jó pár olyan nap, amikor "bűnöztem", vagy épp lustálkodtam. Még sincs ezek miatt a napok miatt bűntudatom, hiszen ez is a fejlődéshez, a változáshoz tartozott. És ha azt nézzük, hogy ahogy telt az idő, ezek a napok annál jobban csökkentek, azt hiszem még inkább nincs szégyellnivalóm.


Hogy mi ad még óriási motivációt még? Amikor elkezded a tükörben látni az eredményt. Én minden nap belenézek a tükörben, forgok picit, megnézem hová kell még "dolgoznom", és mi az ami változott. Az első ilyen örömteli változás - a sok bicózástól - természetesen a combjaimon volt észrevehető. Nevetséges, de vagy 5-10 percig nézegettem a combjaim a tükörben, hogy "Jujjj, de szép lett az íve!". Amikor az emberen kb. 15 kiló felesleg van (ennyi volt rajtam kb.) akkor bizony, többek között, a combja sok mindennek nevezhető csak épp nőiesnek vagy formásnak nem. Ezért is voltam olyan boldog, amikor észrevettem rajta a váltoást.

A motiváció másik óriási "megdobója" nem más mint amikor már mások is észreveszik a változást. Jóleső tud lenni, amikor valaki azt mondja "Hé, te fogytál?" te pedig mosolyogva bólogatsz. Talán még inkább boldogabbá teszi az embert, amikor a próbafülkébe bevisz egy gyönyörű ruhát, két méretben is, és a kisebb méret lesz jó rá. Olyankor bizony a mosolyt képtelenség lenne eltüntetni az arcáról. A párja persze szintén mosolyog, az ember lánya pedig legszívesebben szökdécselne végig a bolton örömében.
Ennek az érzésnek bizony nincs párja :) !

Edzéshez zene #3

2013. december 11., szerda

Ha leáll a fogyás ...

Pár hét után leáll a fogyás? A szakértőt kérdeztük az okokról

Kremer Kaposi Pétertől megtudhatod, mit tehetsz, ha nem akar kevesebbet mutatni a mérleg.

Talán számodra is ismerős a helyzet, hogy bár elhatározod, leadsz néhány plusz kilót, a kezdeti sikereket nem követi a folytatás, a súlyvesztés megfeneklik. A jelenség gyakori, igazából mindenkivel előfordul, még a legtökéletesebben edző és táplálkozó sportolókkal is.



Ha megáll a fogyás, kicsivel több mozgásra, kevesebb szénhidrátra, az edzési technikák megváltoztatása lehet szükség - mondja Kremer Kaposi Péter személyi edző.

Fontos a megfelelően összeállított étrend

A minőségi - tehát zsír-, nem pedig izomveszteséggel járó - fogyás alapja egy jól összeállított étrend, ami megfelelő arányban és mennyiségben tartalmazza mind a makrotápanyagokat - fehérje, zsír, szénhidrát -, mind a mikrotápanyagokat - ásványi anyagok, vitaminok - magyarázza Kremer Kaposi Péter.

Az alapkoncepció mindig az, hogy amíg heti fél-egy kilót veszítesz a testsúlyodból edzés segítségével, addig egyrészt biztos lehetsz benne, hogy a testsúlycsökkenés nem izomveszteség, másrészt az étrendeden nem kell változtatnod.

Két dolgot tehetsz, ha leállt a fogyás

Amennyiben azonban a fogyás megáll, két dolgot alkalmazhatsz. Egyrészt csökkentheted a bevitt szénhidrát mennyiségét 15-20%-kal.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egyik étkezésnél elhagyod az addigi köretet, hanem azt, hogy mind az öt étkezésnél csökkented a szénhidrátmennyiséget. Másrészt megteheted, hogy növeled az edzés mennyiségét, illetve intenzitását.

A legjobb azonban a két dolog ötvözése, mert így a változtatás alig észrevehető: például kocogsz heti 3x10 perccel többet, az addigi napi 100 gramm szénhidrátbevitelt pedig 90 grammra csökkented. Az eredmény garantált.


Ezért áll le a fogyás

A fogyás egy tökéletesen összeállított és betartott étrend mellett azért áll meg, mert a testsúlyod elérte azt a szintet, ahol a bevitt kalóriamennyiség már nem kevesebb, mint amennyire szükséged van. Ha 1500 kalóriás étrenden vagy, az energiafelhasználásod pedig 2000 kalória naponta, akkor heti 3500 kalória deficitbe kerülsz, vagyis heti fél kilót veszítesz a testsúlyodból.

A fogyás következtében azonban szépen lassan csökken tested kalóriaigénye, és amikor eléri az 1500 kalóriát, már nem fogysz tovább. Ilyenkor lép be a fent említett két lehetőség.

Turbózd fel a kalóriaégetést!

Nem a bevitt kalóriamennyiséget kell drasztikusan csökkenteni, hanem a kalóriaégetést felturbózni - mondja Kremer Kaposi Péter. Ha megeszel napi 100 gramm rizst, ami körülbelül 400 kalória és 80 gramm szénhidrát, akkor lesz energiád edzeni. Ennek köszönhetően tested nemcsak a bevitt kalóriamennyiséget égeti el, de az úgynevezett utóégetés miatt még sokkal többet is. Ha azonban megvonod magadtól ezt a napi 80 gramm szénhidrátot, nem lesz energiád edzeni, a közérzeted rosszabb lesz, a zsírégetés pedig jóval alacsonyabb fokú.

Idővel olyan táplálékkiegészítőket is bevethetsz edzés előtt, mint az L-carnitine, ami szintén támogatja a fogyást. Az olyan technikák pedig, mint az intervallum edzés, segítenek abban, hogy gyorsabb legyen a súlyvesztés, valamint átlendülj a holtponton.


Forrás:
[LINK]
A fenti linken videót is találsz!

2013. december 1., vasárnap

Mai Motiváció #3

A boldog pillanat, amikor két ruhát is beviszel a próbafülkébe, és a kisebb lesz jó :))) Így öröm a ruhavásárlás ^^

2013. november 30., szombat

Tea - Naturland Fitt-Forma teakeverék


Nagyon szeretem a teákat. Ma, ahogy nézegettem őket bevásárláskor, megláttam ezt a teát. Akciós volt (ingyenreklám - Tesco-ban most 25% kedvezmény van a Naturland teákra), jónak is tűnt, így persze hogy a kosárban landolt.

Az ajánlása szerint ideális diéták és tisztítókúrák mellé. 40 g tea (20 filter) található egy dobozban.
Adagolását tekintve naponta 3at lehet fogyasztani (1 csészébe 1 filter tea), és étkezés után.

Az én figyelmemet főleg az összetevői keltették fel. Ami van benne: csalánlevél, fekete bodza virág, kamillavirágzat, köménytermés, édesköménytermés és fahéj.

Hogy mi mire jó?

- Csalánlevél
Vizelethajtó, általános immunerősítő, vértisztító, jótékony hatással van a magas vérnyomásra, gyomorhurutra, bőrbetegségekre és a hajhullásra is.

- Fekete bodza virág
Enyhe hashajtó, fájdalomcsillapító, immunerősítő és izzasztó hatású. Ezen kívül található benne A-, B-, és C-vitamin, folsavat, pantoténsavat, ásványi anyagokat, vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot és foszfort.

- Kamillavirág
A kamilla "általános csodaszer". Megfázás, felfázástól kezdve gyomor-, és bélpanaszok enyhítésére jó, fertőtlenítő, enyhíti a gyomor- és bélpanaszokat, szélhajtó és emésztésserkentő hatású is (no meg még ezer más bajra is jó).

- Köménytermés
Elősegíti a gyomornedv-elválasztást, s ennélfogva enyhítheti a nehéz emésztés okozta fájdalmakat. A szélhajtó teakeverékek fontos alkotórésze. Jótékony hatással van a levegőnyelésre, a felfúvódásra és a bélgörcsökre. Bélfertőtlenítő, baktérium- és gombaölő hatása van.

- Édesköménytermés
Étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó, és egyik legjobb erjedés- és puffadásgátló gyógynövényünk. Gyakran adják együtt hashajtó drogokkal, hogy kivédje vagy enyhítse a hashajtó által okozott görcsöket.

- Fahéj
Az emésztőszervekre gyakorolt hatásai mellett a szív- és érrendszerre, valamint a vércukorszintre is jótékonyan hat.


Nagyon fontos az ilyen termékeknél azt is kihangsúlyozni, hogy hiába "csodaszerek", ha emellett napi 2-3 zacskó chipset benyomunk, nem fog segíteni a fogyásban. Én is amolyan "kiegészítőteaként" szeretném inni, ugyanis én zöld tea párti vagyok :) , de úgy döntöttem, hogy ebéd után egy csészével ebből fogok inni.

2013. november 29., péntek

Egy felső... Motiváció ismét

Semmi extra az egész, egy egyzserű fekete trikó. Nyáron vettem, kínaiban, akciósan 400-500 forintért, elméletileg XL-es méret, gyakorlatilag inkább M szerintem. De mivel a címke sose hazudik, főleg nem 500 forintért, persze próba nélkül vettem meg :D - itthon, amikor fel akartam húzni, csak akkor láttam meg hogy bizony ez rám kicsi. A mellemen szorít, a hasamra meg alig bírtam ráhúzni.

Ma, ahogy fel akartam öltözni az esti kiruccanáshoz, véletlenül a kezembe akadt ez a felső. Gondoltam, ha ez így alakult, próbáljuk fel megint, hogy áll.
Bár még közel sem tökéletes (mellemen még mindig szorít), legalább a hasamon már "emberibb".
És bár azt írtam, hogy nem lesz "bikinis előtte-utána" kép, gondoltam ezt csak lefényképezem, legalább így nagyjából látszik az is, hogy most hogy nézek ki :) ...

Picit balfék képek, de majd ebbe is belejövök :))) ... 

Mondjuk szerintem a csípőm szebben látszódik, meg a derekam is szélesebb mint ezeken a képeken... Ráadásul most jól látszik, hogy az egyik oldalamon nagyobb az úszógumi, mint a másikon ... szerencsére ez a nem feszes felsőkben nem látszik. Egyébként nekem a legpróblémásabb területem a has-csípő tájék, főleg azokra mozgok, tornázok.

Mai Motiváció #2


Facebook


Úgy döntöttem, hogy csinálok egy facebook oldalat a blognak :) ... Mindegyik blogomnak van facebook oldala, nehogy már ennek ne legyen ^^

Az oldal [ITT] elérhető

Csatlakozzatok, ha van kedvetek :)

Hogy miért?

Hogy összehozható-e a goth életstílus és a mai egyre jobban divatos "éljünk egészségesen" mottó? Igen. Az, hogy goth vagyok még nem jelenti azt - sajnos -, hogy tökéletes alakom van. Valamikor persze volt... De bizony az a test mára eléggé megváltozott, és sajnos eljutottam egy olyan szintig, hogy úgy döntöttem elég volt. És szomorú vagy sem, bizony a goth-ok között is az a szép, akinek szép alkata van - gondoljunk csak a "nagyokra", pl. Adora BatBrat kisasszonyra, aki 3 gyerkőc után néz ki irigylésre méltóan.


Nem szeretnék tökéletes lenni, egyáltalán nem, hiszen jól tudom, hogy a legtöbb ilyen jó alkatú nőnek szerencséje van, "genetika". Viszont, belenyugodni sem szeretnék ebbe a helyzetbe, állapotba. Őszintén megmondom, elegem lett abból, hogy már azért nem húztam fel fűzőt, mert "kibuggyan belőle a háj", illetve a szoknyáknál elsődleges szempont volt, hogy takarják a combjaim. A változásra való igény éveken át bennem volt, viszont sose történt drasztikus, nagy változás.

A 180 centimhez tartozó 75 kilómból (ami 15-6 éves koromban voltam, így nem ez az alsó határ célja) pár év alatt 95 lett. Egyre gátlásosabb lettem, sok "takargatós" ruhát húztam fel, minden évben, félévben új diétába kezdtem, mondván "Most végigviszem, sikerülni fog!", de 1-2 hónap alatt drasztikus eredmény híján abbahagytam őket, óriási csalódással a hátam mögött. Bevásároltam egy csomó ruhát mondván hogy "Ha majd vékony leszek, addig őket nézegetem, ők adnak erőt" - nem jött össze persze, a csupa csipke nyári nadrág lassan egy éve várja, hogy felhúzzam.

Egy másik irigylésre méltó kisasszony, Razor Candi :)

A rengeteg csalódás megtanított rá, hogy nálam nincs olyan, hogy "gyors változás", egy apróság nem eredmény. 2013 nyarán olyan mértékű elégedetlenség gyűlt össze bennem, ami végül kibukott és egy hatalmas adag motivációvá változott. Azóta kisebb-nagyobb hullámokban változok. A feladat nem egyszerű, hiszen kísértés mindig van (főleg a csoki és a chips iránt, mert mindkettőt imádom...), de szerencsére a motivációm kisebb hullámzások után mindig helyreáll.

És végre a "fejem" is rendbe jött. Már nem várok változást napi 5 perc torna után, amit egy hétig csináltam. Nem várok változást anélkül, hogy ne tettem volna valamit érte. Az étkezésemet teljesen megváltoztattam, magam mögött hagyva sok káros szokásomat. Nem keserít el, ha a sok erőfeszítés után icipici csak az eredmény, mert hosszútávút szeretnék, nem rövidet. Tudom, hogy rettenetesen hosszú út áll előttem, de ráléptem, és rajta is maradok. Nem leszek sose fitness-lady, edző sem vagyok, csak egy egyszerű lány, aki szeretne változni. Nálam sajnos nem lesz hetente kép (túl gátlásos vagyok hozzá), de az eredményekről, alkalmazott módszerekről rendszeresen fogok írni, ahogy motivációt is folyamatosan próbálok majd adni.

"Vice goths at the gym"

És hogy miért is kezdem el ezt a blogot, holott van már pár másik :) ?
Egyszerűen azért, mert ezt nem akartam máshová tenni, viszont már régóta szerettem volna egy ilyen témájú blogot. Arra gondoltam, hogy ha leírom, akkor még kevesebb lesz a kifogás, hogy miért ne dolgozzak ma, vagy miért ne egyem meg azt a szelet sütit. Amolyan motiváció-forrás ez is. Hogy még véletlenül se adjam fel, főleg ennyi idő után (fél év, ami bár látszólag nem, gyakorlatilag rengeteg változást okozott).

Ezen kívül, azt se bánnám, ha esetleg így tudnék segíteni azoknak, akik hasonló cipőben járnak mint én. Szükségük van segítségre, jól jönne nekik pár hasznos tipp. Nem vagyok szakember, így én csak azt tudom elmondani, ami nekem vagy az ismerőseimnek segített. De ahogy a Corset fitness (Fb oldal - csoport) vezetőasszonya, Angi, mondja mindig, mi mind különbözőek vagyunk, így mindenkinél más hoz eredményt :)

Mai Motiváció #1


"Mindig légy büszke önmagadra!"